Biztos vagyok benne, hogy könnyebb lenyelni a békát akkor, ha egy klub a miénknél magasabban jegyzett országból, közegből ...
Többek között madridi derbivel folytatódik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, amelyben már a legjobb nyolc közél ...
A Juventus magabiztosan nyert a Hellas Verona ellen a Serie A 27. fordulójának zárómérkőzésén. A fordulóban korábban az Inter ...
Elmarad a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 26. fordulójának egyetlen hétfői meccse. A viharos időjárás miatt ...
Ralf Schumacher szerint kifejezetten irreális, hogy Lewis Hamilton már az első ferraris évében, azaz az idén megszerezze ...
Az olasz élvonalban (Serie A) érdekelt AC Milan a hivatalos honlapján közölte, hogy meghosszabbította Tijjani Reijnders ...
Ahogyan arról már korábban is írtunk, a 20 éves Elekes Enikő és a 19 éves Nyikos Veronika – a hazai női birkózó-utánpótlás ...
Hazai szempontból jól kezdődött a találkozó, két góllal vezetett a Misleny, de az első félidőben szépített, majd a második ...
A 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia szervezőbizottságának célja, hogy a szponzori támogatások mértéke elérje a 2.5 milliárd ...
Németh Hunor elmondta, a Konferencia-liga nyolcaddöntőjében egyáltalán nem tartja esélytelennek a csapatát a Chelsea-vel ...
Hihetetlen! Kapros Anikó (179. a világranglistán) szolgáltatta az idei Roland Garros első vaskos meglepetését: a selejtezőt ...
Az idény legjobbjának Hortobágyi Andrást (Soroksári HC) választották meg, a legjobb kapus Petővári Balázs (Építők II), míg a ...